A munkahelyi biomonitoring kulcsszerepet játszik a kémiai kitettség mértékének mérésében, segítve a munkavállalók védelmét és a munkahelyi egészségügyi kockázatok csökkentését, miközben az EU legújabb iránymutatásai biztosítják a folyamat jogszerű és etikus alkalmazását.
Amikor valaki munkába áll, az első lépés a munkaszerződés megkötése. Ez nem csupán formaság – a törvény pontosan meghatározza, hogy milyen alapvető dolgoknak kell szerepelniük benne ahhoz, hogy a munkaviszony valóban érvényes legyen. Nézzük, mi az, amit semmiképp sem szabad kihagyni a szerződésből!
Minden cégvezető tudja, hogy a munkavédelem fontos – de sokszor csak akkor szembesülünk vele igazán, milyen költségekkel jár, amikor jön egy baleset, egy váratlan ellenőrzés vagy egy hónap végi számlaköteg. Pedig a munkavédelem költségei nemcsak jogi, hanem komoly gazdasági vonzattal is bírnak. Nézzük meg, miből áll össze ez az összeg – és mit lehet tenni azért, hogy ne legyen ijesztő.
Több mint ezren fordultak panasszal vagy bejelentéssel a munkavédelmi hatóságokhoz tavaly – de miért? Mely ágazatok érintettek leginkább, és milyen hibák fordultak elő a legtöbbször? Legújabb cikkünkben összesítettük az adatokat.
Véget ér egy korszak: a papíralapú társadalombiztosítási kiskönyv (tb-kiskönyv) búcsút int. Helyét egy elektronikus rendszer veszi át, amely egyszerűsíti az adminisztrációt és pontosabb adatkezelést tesz lehetővé. De mit jelent ez a munkáltatók és a dolgozók számára a gyakorlatban?
A Nemzetgazdasági Minisztérium nyilvánosságra hozta a 2026-os munkaszüneti napok körüli munkarend-tervezetet: három szombaton kell majd dolgozni, cserébe négy négynapos és három háromnapos hosszú hétvége is vár ránk. Az egyik munkanap-áthelyezés időpontja ráadásul módosult is – mutatjuk a legfontosabb dátumokat, hogy időben tervezhess!
Az adminisztrációs hibák, mint a munkaidő-nyilvántartás és a vendégmunkások engedélyeinek hiánya, rengeteg vállalkozást érintettek a legutóbbi hatósági ellenőrzéseken. A MUBI segít abban, hogy elkerüld ezeket a hibákat, így biztosítva a zökkenőmentes és jogszerű működést a céged számára.
A fizikai munkaerő-kölcsönzés területén rendkívül magas a fluktuáció: a munkavállalók akár 35 százaléka is felmondhat az első hat hónapban – derül ki a WHC Csoport 2024-es régiós munkaerőpiaci adataiból. A legnagyobb mozgás a betanított munkakörökben tapasztalható, ahol sokan néhány hét után távoznak.
Tavaly több mint kétezer munkáltatót vizsgált a foglalkoztatás-felügyelet, és tízből hét esetben szabálytalanságot talált. A leggyakoribb gondok között volt a feketemunka, a munkaidővel és pihenőidővel kapcsolatos visszaélések, valamint a minimálbér meg nem fizetése. A hatóság több száz bírságot szabott ki, különösen a vendéglátás és a feldolgozóipar területén.
A munkaviszony részeként sok esetben felmerülhet a kérdés: kötelezhet-e a munkáltató egy dolgozót arra, hogy részt vegyen egy képzésen? Milyen jogai és kötelezettségei vannak ezzel kapcsolatban a munkavállalóknak? Nézzük meg a legfontosabb tudnivalókat!
A 2025-ös adóbevallási időszakban a személyi jövedelemadó (szja) bevallásának és befizetésének egységes határideje minden adózó számára 2025. május 20. Az adóbevallási tervezet elkészítését idén is a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) végzi el, amely 2025. március 15-től vált elérhetővé az eSZJA-portálon.
Nemrég megosztotta weboldalán a 2024-es munkavédelmi ellenőrzésekről szóló jelentést a Nemzetgazdasági Minisztérium, melyben külön részt szentelnek a súlyos jogsértéseknek. Cikkünkben ezeket mutatjuk be.
A munkavédelmi hatóságok minden évben ellenőrzik a munkahelyeket, és feltárják a leggyakoribb hiányosságokat. A 2024-as vizsgálatok során is számos szabálytalanságot találtak, amelyek közvetlenül veszélyeztették a dolgozók biztonságát és egészségét. Lássuk, melyek voltak a leggyakoribb problémák és hogyan lehet ezeket elkerülni!
Nemrég tette közzé a legfrissebb munkavédelmi ellenőrzésekről szóló jelentést a Nemzetgazdasági Minisztérium. Tavaly közel 8 ezer munkáltatót vizsgált a hatóság, a szabálytalanságok száma nőtt.
Kevesebb munkabaleset, de több halálos kimenetelű eset – ezt mutatják a 2024-es statisztikák. A legtöbb baleset a feldolgozóiparban és a gépiparban történt, az építőipar pedig továbbra is a legveszélyesebb szektor.
Ha egy munkavállalót kár ér a munkahelyén, jogosan merül fel a kérdés: ki felel érte? A munkáltató kártérítési felelőssége alapesetben fennáll, de vannak kivételek is. Mutatjuk, mikor köteles fizetni és mikor mentesülhet!
A 21. századi munkaerőpiacon rengetegen töltjük napjaink nagy részét székhez kötve. A Semmelweis Egyetem nemrégiben egy oktatóvideót készített az ülőmunka káros hatásairól és annak megelőzéséről. A WHO adatai szerint a fizikai inaktivitás – amelyet az ülőmunka is súlyosbít – a világ egyik leggyakoribb haláloka. Éppen ezért kiemelten fontos, hogy odafigyeljünk a megfelelő munkavédelmi intézkedésekre.
A munkahelyeden rengeteg bizalmas információval találkozunk, de vajon tisztában vagyunk-e azzal, melyik minősül üzleti titoknak és melyiket nem szabad továbbadnunk? A titoktartás megszegése komoly következményekkel járhat – akár a munkahelyünkbe is kerülhet! Mutatjuk, milyen adatokat kell titokban tartani és meddig tart a felelősségünk ebben.
Munkavédelmi mulasztás vezethetett egy tragédiához a romániai Pitești állatkertjében: egy tigris halálosan megsebesített egy gondozót, aki védőintézkedések nélkül lépett be a ketrecébe. Az eset körülményeit vizsgálják, az állatkertet ideiglenesen bezárták.
A munkavédelmi sisak a munkahelyi biztonság egyik alapvető eszköze. Nemcsak az építőiparban, hanem számos más területen is elengedhetetlen a fej védelme. Ebben a cikkben bemutatjuk a munkavédelmi sisakok típusait, a szabványokat, a kiválasztási szempontokat, valamint azt is, hogy meddig használható biztonságosan egy sisak.
A hét utolsó napja sokak számára a pihenésről és a családdal töltött időről szól, mások viszont ilyenkor is munkába állnak. De vajon kiknek kötelező vasárnap dolgozni, és milyen feltételekkel vállalható a hétvégi műszak? Megéri a plusz pénzért feláldozni a szabadnapot, vagy hosszú távon inkább veszteség? Nézzük a részleteket!
A magyar munkaerőpiacon 2024-ben is komoly kereslet mutatkozott bizonyos szakmák iránt, különösen a fizikai és mérnöki munkakörökben. Nézzük meg részletesebben, melyek voltak a legkeresettebbek a tavalyi év során!
A munkaidő és munkabér körüli visszaélések továbbra is komoly problémát jelentenek a magyar munkahelyeken – derül ki a Foglalkoztatás-Felügyeleti Hatóság legfrissebb adataiból. Bár bizonyos területeken javulás tapasztalható, sok munkáltató még mindig nem tartja be a szabályokat.
Weboldalunkon sütiket használunk a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A weboldalon használt sütikről további információkat részletes sütitájékoztatónkban talál.
Weboldalunkon sütiket használunk a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében.
Kérjük, engedélyezze az Önnek megfelelő sütibeállításokat!